Békesség és erő

Ha befogadod Jézust az életedbe, a szorongás helyét átveszi a békesség, az erőtlenségét az erő. Nem kell azon rágódnod, hogy elég jó vagy-e. Isten szeretetében biztonságban változhatsz. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

Emberiség 2.0

Ádám: nagy remények, majd csúfos bukás és halál. Krisztus: csúfos bukásnak tűnő halál, majd megingathatatlan reménység. Amikor az ember Isten akart lenni, az a halálba vezetett. Amikor Isten emberré lett, az az örök életre vezet. Még van lehetőség választani, kit követsz. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

Új életben járva

Krisztussal elindultunk az új életben. Felszabadultunk a bűn alól, és nyílegyenesen tartunk a Menny felé. Szabadok vagyunk nemet mondani a bűnre, és szeretni Istent és egymást. Együtt járjuk a helyreállás útját! Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

“Ha ezek elhallgatnak…”

"Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Mennyire valóságos bennünk, Krisztus követőiben az öröm, hogy megtaláltuk a Messiást, és most már minden rendben lesz?! Hallják-e az emberek az örömtől elcsukló kiáltásunkat, hogy megtaláltuk az élet értelmét, a helyreállás kulcsát, az örök élet titkát: Krisztust? Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

“Nem tudják, mit cselekszenek…” Nagypéntek

Valójában fogalmunk sincs, mekkora pusztulást okoz a bűn. Hozzászoktunk, elfogadtuk. Időnként kicsit kellemetlennek érezzük, de a súlyát felmérni soha nem fogjuk tudni. A legsúlyosabb bűnünk, hogy megöltük Isten Fiát. És még ezt sem értjük igazán. Várunk szeretettel péntek 17 órától.

Feltámadunk!

Ez a lényeg. Itt hagyjuk ezt a nyomorúságokkal és szenvedéssel teli bolygót, és feltámadunk egy új életre. Egy nehézségek, fájdalmak, szenvedés és halál nélküli életre. Egy új életre, ahol a szánk megtelik nevetéssel, ahol minden este békében fekszünk le, jól alszunk, és kipihenten ébredünk. Ahol a szívünk kicsattan a boldogságtól, és ahol ez minden nap ismétlődik: örökké. Egy új életre, ahol minden lehetséges. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

“Kézzel, lábbal, szívvel, szájjal”

Az új életben járva Krisztussal a testünk is átlényegül. A gerincünk kiegyenesedik, a lábunk más utakon jár, a kezünk más után nyúl, a szemünk más dolgokra néz, a szánk más szavakat mond. Mindenestül Krisztuséi leszünk. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

A Lélek új rendje

Utasítás helyett beszélgetés, kényszer helyett odaszántság, megfelelési kényszer helyett felszabadultság, félelem helyett öröm, függőség helyett szabadság. Ez a Lélek új rendje, amire Krisztus meghív mindannyiunkat. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

Miért olyan nehéz változni?

Miért olyan nehéz változni? Miért van az, hogy sokszor egy lépést teszünk előre, kettőt pedig hátra? Miért van az, hogy amiről már azt hittük, magunk mögött hagytuk, elemi erővel húz vissza? Miért ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amiktől valójában szabadulni szeretnénk? Hogyan lehetséges akkor a változás? Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

Mire használod az erődet?

Minden döntésünkkel az erőnk egy részét invesztáljuk valamibe. Te hova csoportosítod, és mi az, ami elszívja az erődet? Isten abba fekteti a legtöbb erőt, hogy minket helyreállítson. Ezt szeretné megosztani veled, hogy mindig legyen erőd helyesen dönteni. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.

Új élet, új ember

Összetört életekből felépülés, feldolgozhatatlan fájdalmakból gyógyulás, takargatott szégyenből felszabadulás, értéktelenségből önbizalom. Ilyen az, amikor Jézus ránk talál, mi pedig hagyjuk, hogy jöjjön és átvegye az életünk fölött az irányítást. Erről szól a bemerítés ünnepe. Ünnepelj velünk!

Isten úgy szól, hogy meg is értsd

Isten mindennél jobban vágyik arra, hogy helyreállítsa velünk azt a kapcsolatot, ami eltört ott az Édenben. Keresi a lehetőségeket, keresi a különböző csatornákat, és keresi a nyitott szíveket. Mert pontosan úgy és akkor szól, ahogyan szükséges, hogy te megértsd. Készen állsz? Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.