Képmutatás

Fenntartani a látszatot borzasztóan nagy erőfeszítést igényel, ezért fáradságot és haragot szül. A képmutatás mindent eláraszt hazugsággal, míg végül már nem tudod, ki vagy valójában, csak csendben belepusztulsz te is és a környezeted is. A képmutatás pusztító erejéről lesz szó istentiszteletünkön. Tarts velünk vasárnap 10 órától!

Példamutatás

Nem dicsekvés, nem gőg. A jó képviselete egyszerűen, tisztán, nemesen. Sóvárgunk utána. Szenvedünk a hiányától. Ez a példamutatás. Tarts velünk vasárnap 10 órától!

Adakozás

Trinity Baptista Gyülekezet Köntösgát sor 1-3, Debrecen, Hajdú-Bihar

Próbáltad már, hogy milyen az, amikor összefogsz Istennel? Amikor visszaadod neki azt, amit rád bízott, Ő pedig elérhetővé teszi számodra az Ő erejét és lehetőségeit, ami végtelen. Istentiszteletünkön az adakozás lényegéről lesz szó. Tarts velünk vasárnap 10 órától!

Egység

A stabilitáshoz és a növekedéshez elengedhetetlen. Olyan természetfeletti tulajdonság, amely megkívánja, hogy egymást különbnek tartsuk önmagunknál, a közös célt pedig előrébbvalónak tartsuk a sajátunknál. Ez az egység. Várunk téged is, tarts velünk vasárnap 10 órától!

Tanulás

Átvirrasztott éjszakák, kétségbeejtő szituációk, győzelmek és bukások sorozata. Mindezek felett pedig egy cél, ami miatt mindig tudod, hogy megéri. Ez a tanulás. Várunk téged is, tarts velünk vasárnap 10 órától!

Beszéd

Elképesztően veszélyes erő, mégis döbbenetesen felelőtlenül bánunk vele. Egy rossz lépés, és tönkretesz: a másikat is, minket is. Ugyanakkor csodálatos folyamatokat indít be és bámulatos eredményt hoz. Ez a beszéd. Várunk téged is, tarts velünk vasárnap 10 órától!

Küldetés

Behívni másokat abba a páratlanul nagyszerű kapcsolatba, amiben mi együtt élünk Istennel. Ez a küldetés. Micsoda megtiszteltetés! Tarts velünk vasárnap 10 órától!

Üzenet egy lánynak

Egy egyszerű lány. Közülünk egy, aki egy nap olyan üzenetet kap, amely nem csak az ő életét, de az egész világot fenekestől felfordítja. Hogy fogadta Mária, Jézus anyja ezt az üzenetet? Várunk téged is vasárnap 10 órától!

Üzenet egy fiúnak

Jöhet olyan üzenet Istentől, ami romba dönti minden álmodat? József, Jézus apja így érezhette. Isten üzenete mégis túlszárnyalta minden addigi álmát és elképzelését. Várunk téged is vasárnap 10 órától!

Felborul a rend

Elindulsz egy úton. Azt hiszed, minden rendben. Ismered az utat, világos a célod. Aztán történik valami, és nem folytathatod úgy az utadat, ahogy elindultál, mert minden megváltozik. Milyen volt a közhangulat, amikor Jézus megszületett? Várunk téged is vasárnap 10 órától!

Véresen komoly

Politikai gyilkosság, megölt csecsemők és gyászoló családok ezrei. Hogy várhatták ilyen körülmények között a családok a születendő Messiást? Várunk téged is vasárnap 10 órától!