Jézus és az ember, aki nem értette meg, hogy lett szabad
Céltudatos volt és határozott. Ölni is képes volt a szabadságért. Buzgóságában végül lemaradt arról, hogy találkozzon az igazi szabadítóval. Ő volt Barabbás. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.
Jézus és az ember, aki azt hitte van hatalma
Azt hitte, hogy élet és halál ura. Aztán amikor találkozott az Élet és Halál urával, megszeppent és elcsodálkozott. Ő volt Poncius Pilátus.
Jézus és az ember, aki fül nélkül hallott csak igazán
Kötelességet teljesített. Azt hitte, érti a helyzetet. Aztán megfordult vele a világ. Ő volt Málkus.
Húsvét a Trinityben
Trinity Baptista Gyülekezet Köntösgát sor 1-3, Debrecen, Hajdú-Bihar, HungaryTudom, hogy szeretsz és tudod, hogy szeretlek!
Trinity Baptista Gyülekezet Köntösgát sor 1-3, Debrecen, Hajdú-Bihar, HungaryJézus és Péter párbeszéde egy lélektani küzdelem, melyben a helyreállás során a szeretetfogalmak egymással szembe kerülnek. Hogyan tud szeretni az ember és hogyan tud szeretni Isten? Erre a kérdésre keressük a választ vasárnap 10 órakor. Szeretettel várunk!
Ismered Jézus szokásait?
A tanítványai arról ismerték fel Jézust, ahogy vacsoránál megtörte a kenyeret. Te ismered Jézus szokásait? Felismered, ha ott van melletted? Felismered a keze munkáját, ha dolgozik az életeden?
Mihez kezdenél negyven nappal?
Negyven nap. Az Istennel töltött felkészülési idő. Aztán jöhet a mélyvíz. Te hogyan használod ki ezeket az időket? Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.
Újjáteremtés hadművelet
Mit csinált Jézus az elmúlt kétezer évben, és mit csinál most ezekben a percekben? Mit tesz egy király, akinek mindene megvan? Dolgozik. Éppen újjáteremti a mindenséget. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.
Szégyen nélkül
Mi megszégyenítettük Őt. A Sátán megszégyenített minket. Ő megszégyenítette a Sátánt, hogy soha többé ne kelljen szégyellnünk magunkat. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.
Isten az apád? Apa az Istened?
Nem sértő kicsit, hogy a Biblia párhuzamot von Isten és apa között? A „Miatyánkról” és a mi apánkról, istennevekről és apaképekről beszélgetünk. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától.
Élet kenyere, áldás pohara
A Menny előíze. A szabadság illata. Az ünnep öröme a torkunkban. Ez az úrvacsora.