Sem hideg, sem forró

Amikor határozott kiállás helyett visszahúzódást tapasztal, amikor elköteleződés helyett közömbösséggel találkozik, az Úr keményen megfeddi az övéit. Ha Krisztus követői sem hidegek, sem forrók, ott a misszió lehetetlenné válik, és emberéletek kerülnek veszélybe. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!

Isten megtartása és békessége háborús fenyegetettségben

A világméretű járványon még éppen hogy csak túl vagyunk (?). Szünet nélkül léptünk át a a jelenlegi krízishelyzetbe, amikor is szomszédunkban háború dúl. Ez sokakban aggodalmat kelt: vajon belesodródhatunk-e mi is? Az események máris gazdasági válságot okoztak, ami valószínűleg csak fokozódni fog. Hogyan vonatkozik ránk ebben a helyzetben az ároni áldás, és mit ad szavai által nekünk a Mindenható? Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!

Ahol rendben mennek a dolgok

Ha körülnézünk káoszt, zűrzavart és bizonytalanságot látunk. Van azonban egy hely, ahol most is rend, stabilitás és kiegyensúlyozottság uralkodik. Ahol most is rendben mennek a dolgok. Erről a helyről lesz szó vasárnapi istentiszteletünkön.

Aki mindent helyrehoz

Aki egyszer megszűntet minden háborút. Aki letörli minden könnyünket. Aki elveszi minden fájdalmunkat. Aki mindent helyrehoz. Jézus. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!

Utat a Királynak! – Virágvasárnap

Amikor minden összezavarodik körülöttünk, amikor úgy tűnik, hogy feje tetejére áll a világ, nincs más esélyünk, mint utat adni a Királynak. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!

Fájdalmainkat Ő hordozta – Nagypéntek

Tényleg létezik út a helyreálláshoz. Tényleg van gyógyír a fájdalmainkra. Tényleg van gyógyulás a betegségeinkből. Tényleg van szabadulás a bűnből. Mert a fájdalmainkat Ő hordozta. Téged is szeretettel várunk pénteken 16 órától!

Nincs visszaút – Húsvét

Nem lehet meg nem történtté tenni. Nem lehet elrejteni. Nem lehet elnyomni. Jézus feltámadt a halálból, és minden megváltozik. Nincs visszaút. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!

Igazi biztonság

Az anyai ölelés puhasága, az apai elismerő szavak bátorítása, a barátok teljes elfogadása mind-mind emléklenyomatai Isten tökéletes gondoskodásnak. Ennek a hiányától szenvedünk, és ezt állítja helyre Jézus az újjáteremtett tökéletes világban a számunkra. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!

Nem vagyunk egyedül

Nem vagyunk egyedül. Nem mintha fura fejű idegenek érkezését várnánk távoli galaxisokból. A mennyei és az ördögi világrend között általunk és értünk zajlik a háború. Ha ezt szem elől tévesztjük, nem érthetjük meg a világunkat és önmagunkat. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!

Légy önmagad! – Beszélgetés Mező Misi énekessel

Ha Magna Cum Laude, akkor Vidéki sanzon. Ha Vidéki sanzon, akkor „Na na na na na na na na”. Ha „Na na na na na na na na”, akkor Mező Misi. A Magna Cum Laude énekese Mező Misi lesz a Trinity Kávéházi esténk következő vendége, akivel Légy önmagad! címmel fogunk beszélgetni. Az esemény ingyenes, de...

Valódi nagyság

Lehet, hogy kicsinek érezzük magunkat. Lehet, hogy mások jelentősége mellett eltörpülünk. A valódi nagyság azonban abban rejlik, ha felnövünk a feladathoz, amit Isten ránk bíz. Várunk szeretettel vasárnap 10 órától!